A Szállítók újabb aranyrakományt hoztak + videó
|
2009. június 9. kedd 16:43
|
Megtekintve: 1180 |
A Szállítók nem okoztak csalódást a hétvégi MOL Világkupán. Olimpiai bajnokaink alaposan kivették a részüket a magyar sikerekből: Janics Natasa négy, Kovács Katalin és Vajda Attila két-két aranyéremmel zárta a szegedi napokat.
hirdetés
Janics Natasa csupa mosoly volt a hétvégi szegedi MOL Világkupán. Öröme
érthető, hiszen a három nap alatt négy aranyérmet lapátolt össze. A 200
méteres távok során egyesben és Kovács Katalinnal párosban
diadalmaskodott (egyesben 2007 óta nem talál legyőzőre a sprint
számban), 500 méteren, azaz az olimpiai távon is két győzelmet
ünnepelhetett: Kováccsal megismételték a pekingi sikert, és a Paksy,
Benedek, Kozák, Janics alkotta női négyes tagjaként is a dobogó
legfelső fokára állhatott fel.
Janics tehát jó úton halad, és már most izgatottan várja a június 19-21. hétvégét, amikor is a nemzetközi mezőny után a szegedi Európa-bajnoki válogatón ismét megküzdhet hazánk legjobbjaival.
„Valóban nagyon élveztem a versenyzést, főként az olimpiai távú párosban. Olyan jól mentünk Katival a döntőben, hogy a végén szinte kirázott a hideg – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa. – Egyre jobb formában érzem magam, ami azért is örömteli a számomra, mert az idén nem csak a kajakozás tölti ki az életemet. Hamarosan férjhez megyek, költözködünk, vagyis több dologra is kell most koncentrálnom. A következő lépcsőfok a válogatóverseny lesz, amelyen egyesben szeretnék előbbre lépni a szolnoki rangsorolóhoz képest. Ráadásul most nagyobb lesz a tét, mint Szolnokon volt, és ez köztudottan jó hatással van rám.”
Kovács Katalin bár két aranyéremmel zárta a Világkupát, nem volt maradéktalanul elégedett. Az 500 páros győzelme után is még a női négyes szombati bakijával (fiatal egysége jó pozícióban szenvedett kormánytörést) volt elfoglalva. Ha azt vesszük, Kovács efféle maximalizmusa az idei sikerei záloga is lehet.
„Valóban fájó pont volt számomra ez a négyes, hiszen a válogató előtt sok formációt kipróbáltunk, és úgy érzem, hogy sikerült jó csapatot összeraknunk – magyarázta a kétszeres olimpiai bajnok kajakos. - A döntőben is nagyon jól mentünk, ha nincs ez a technikai hiba, partiban lehettünk volna a másik egységgel. Kár, hogy ezt nem sikerült bebizonyítanunk. A párosokkal viszont nagyon elégedett vagyok, jól ment Natasával alattunk a hajó. Ugyanakkor nem értékelem túl ezeket a sikereket, hiszen olimpia után vagyunk, és ez érezhető a mezőnyön. Sok új formáció, sok új arc tűnt fel a vízen, láthatóan kísérleti fázisban vannak mások is. Mi is úgymond edzésből érkeztünk erre a Világkupára, hiszen az edzőmmel, Csipes Ferenccel úgy ítéltük meg, közel van a válogató időpontja, amely az idény szempontjából fontosabb a Világkupánál. És hogy mi lesz majd alig két hét múlva? Természetesen egyesben és párosban is rajthoz állok majd, a többit pedig meglátjuk a versenyek után.”
Vajda Attila duplázását, vagyis az 1000 és az 500 méteren aratott diadalokat, hatalmas ünnepléssel fogadta a maty-éri szakavatott közönség. Nem véletlenül. A kenusok mezőnyében ugyanis igen ritka, hogy valaki mindkét távon uralkodó legyen, ám Vajda 2008-hoz hasonlóan az idén is kamatoztatni tudta kiváló képességeit és hatalmas küzdeni tudását a hazai Világkupán. Noha az 500 méteres verseny hatalmas csatát hozott, a szegedi fiú itthon tudta tartani a Kolonics György emlékére alapított vándorserleget, ami az egyik legnagyobb motivációt adta neki a hétvége során.
„Életem egyik legnagyobb versenyét vívtam az ötszázas fináléban, a végén úgy éreztem, hogy minden erőm elhagyott, de büszkeséggel tölt el, hogy én nyertem meg a Koló emlékére alapított serleget – mondta a Pekingben C-1 1000 méteren győztes Vajda, akinek Szegeden 1000 és 500 méteren is igen erős mezőnyben kellett helyt állnia. – A kenu egyesek esetében, egy-két kivétellel, aki számít rajthoz állt ezen a Világkupán. Azt hiszem, mindent elmond erről a hétvégéről, hogy a négy futamomból hármat célfotóval nyertem meg. És bár messzemenő következtetéseket nem lehet levonni a Világkupa eredményeiből, úgy érzem, nagyon izgalmas szezon elé nézünk.”

Hasonló hírek:
Fazekas Krisztina búcsúja (2010.03.08. 11:40)
Kovács Katalinék elégedettek Antalyával (2010.03.08. 11:30)
Sevillában minden a legnagyobb rendben (2010.03.03. 17:30)
Tarolt a kajak-kenu az NSSZ Díjátadó gáláján (2010.02.19. 18:59)
Vajda Attila: "nem vagyok gép" (2010.02.15. 08:58)

Twitter: @mkksz