Miniszter fogadta Farkasdi Ramónát és Tótka Sándort
|
2010. november 12. péntek 16:02
|
Megtekintve: 871 |
Olimpiai aranyérmeseink, Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is részt vettek a fogadáson a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, ahol a miniszteren kívül Czene Attila sportért felelős államtitkár is pohárköszöntőt mondott rendkívül sikeres utánpótláskorú versenyzőink tiszteletére. Az ünnepségen ott volt Tótka Sándor edzője, Kovács Gábor és Farkasdi Ramóna trénere, Fazekas Tibor is, akik szintén elismerésben részesültek.
Tótka Sándor: "Nagyon jól esik, hogy fogadtak minket, ez mutatja, hogy elismerik a sikereinket. Réthelyi miniszter úrtól oklevelet kaptunk, de Czene Attila köszöntője is igazán megható volt. Elmondta, hogy az ország büszke ránk és számítanak arra, hogy felnőtt versenyzőként is dicsőséget fogunk szerezni a nemzet számára. Úgy fogalmazott, biztos benne, hogy számunkra ez csak a kezdet volt és nem a végállomás. Nagyon jól estek a szavai."


Twitter: @mkksz