Megalakult a Tiszaújvárosi KKSE
|
2011. június 30. csütörtök 11:52
|
Megtekintve: 1570 |
„Egyrészt kiemelt szerepet szánunk a versenysportnak, ezen belül is a szervezett utánpótlás nevelésnek – nyilatkozta honlapunknak Juhász Péter, az Egyesület elnöke. Az évfolyamonkénti és nemenkénti bontásban megvalósuló sportiskolai rendszerű kajak-kenu képzésben az értékmegőrző szakmai munkát jelenítjük meg.

Másrészt a szabadidősport területén beindítjuk a sárkányhajó szakágat, ahol a sárkányhajózást a kezdők oktatásának szolgálatába kívánjuk állítani, és egyidejűleg csapatépítő jelleggel rendszeres sportolási lehetőséget is nyújtunk a tiszaújvárosi vállalatok dolgozóinak, egyéb munkahelyi kollektíváknak és baráti társaságoknak. A szakág fejlesztése érdekében kiemelt céljaink között szerepel egy rendszeresen megrendezésre kerülő iskolai sárkányhajó bajnokság szervezése.”
„Teret kívánunk biztosítani a szabadidős vízi túrázáshoz is. Bekapcsolódunk a Nemzetközi Tisza-túra lebonyolításába. Örömmel visszavárjuk a ma már masters korú régi kajakosokat, kenusokat, szakmai tapasztalatukra, segítségükre is számítva.”
„Egyesületünk hasznosítani kívánja mindazt a szellemi tudást és tapasztalatot, amelyet a tiszaújvárosi kajak-kenu sport eddig felhalmozott. A folyamatosságot képviseljük elődeinkkel, őrizzük hagyományainkat úgy, hogy közben megújulunk, megfelelve a 21. század kihívásainak.”
„Sportegyesületünk nyitott mindenki előtt, ezért a kívánt célok elérése érdekében számítunk a testnevelő tanárok, a képzett kajak-kenu edzők, a sportszakemberek, az egykori tiszaújvárosi kajakosok és kenusok, a tiszaújvárosi sportszerető lakosok, valamint mindazok támogatására, akik céljainkkal egyetértenek.”

„Munkánk során széles társadalmi összefogásra törekszünk Tiszaújváros általános-és középiskoláival, a környező települések iskoláival, más sportágak képviselőivel, a sportági szakszövetség szakembereivel, Tiszaújváros Önkormányzatával és a szülőkkel.”
„Reményeink szerint egyesületünk megalakulásával új időszak következik Tiszaújváros sportéletében.”
„Amennyiben egyesületünkről, tevékenységünkről, céljainkról további információt szeretne kapni, kérjük, keresse fel honlapunkat: www.tkkse.hu”


Twitter: @mkksz