Nyilatkozat
Azzal, hogy belép a szájtrendszer valamelyik
oldalára, elfogadja az alábbi feltételeket, még abban az esetben is, ha
nem regisztrált felhasználója, előfizetője a rendszer egyik
szolgáltatásának sem:
Az webszájton ("lap") található tartalom a MKKSZ szellemi tulajdona.
A MKKSZ fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel,
technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A
laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar
törvények védik.
A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy
részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag,
adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és
értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját
felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de
ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további
felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására,
letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
a MKKSZ oldalai teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt
szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a
megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni
tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap
tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz
újraközvetíteni, még változatlan formában is.
A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket
von maga után. A MKKSZ követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának
megtérítését.
A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő
a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
A
hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői
jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás
eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában
bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy
egészben számítógépen tárolni.
A MKKSZ pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a
tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.


Twitter: @mkksz