Urányi János (1924-1964): kajakos

URÁNYI JÁNOS, kajakos
Csepelen dolgozott munkásként, egy nyári táborozás során ismerkedett meg a kajaksporttal, Kocsis Mihály volt a nevelőedzője. Kajakos pályafutása mellett két másik sportot űzött: modellezett és vitorlázórepülő is volt. Először az 1948-as londoni olimpián indult a 10 000 méteres kajak kettesben Andrási Gyulával, ahol pontszerző, ötödik helyen végzett. Helsinkiben egyesben indult 1000 méteren, nem tudott a döntőbe jutni. 1952-ben igazolt át az Újpesti Dózsához. 1954-ben, a Maconban rendezett világbajnokságon K-4 10 000 méteren szerzett bronzérmet. Az 1956-os melbourne-i olimpiai kajakversenyen 10 000 méteres kajak kettesben Fábián Lászlóval közösen olimpiai aranyérmet szerzett. Kettejük győzelme volt az első magyar olimpiai arany kajak-kenuban. 1957-ben, a Gentben rendezett Európa-bajnokságon az 500 méteres kajak kettesben aranyérmet, 10 000 méteren ezüstérmet nyert. Az 1958-as prágai világbajnokságon szintén Fábián Lászlóval 10 000 méteren megszerezte élete egyetlen világbajnoki címét. Az egy évvel később megrendezett Európa-bajnokságon bronzérmes volt. Két évre rá vonult vissza az aktív sporttól. Pályafutása alatt huszonötször nyert országos bajnokságot. 1961-ben egykori klubjánál, az Újpesti Dózsánál kezdeni dolgozni, annak hajóépítő műhelyének vezetője lett. 1964-ben, negyven éves korában gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el. Halála után szülővárosában, Balatonbogláron sportcsarnokot neveztek el róla.

Névjegy

URÁNYI János
Született: 1924. június 24., Balatonboglár
Egyesületei: Csepel, Újpesti Dózsa
Edzői: Kocsis Mihály, Gelle Sándor, Granek István
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (K-2 10 000 m, 1956); világbajnok (K-2 10 000 m, 1958); vb-3. (K-4 10 000 m, 1954); Európa-bajnok (K-2 500 m, 1957), Eb-2. (K-2 10 000 m, 1957), Eb-3. (K-2 10 000 m, 1959)