A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Etikai Szabályzata
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége a
Szövetség Fegyelmi Szabályzatának 4. § (3) bekezdésében kapott
felhatalmazás alapján az Alapszabály 23. § (2) bekezdés a) pontjában
meghatározott hatáskörében eljárva a Szövetség Etikai Szabályzatát az
alábbiakban állapítja meg:
1. §
(1) Jelen Szabályzat elsődleges célja, hogy elősegítse és ösztönözze a kajak-kenu sportágra vonatkozó szabályok, szabályzatok betartását, a Szövetség célkitűzéseivel való azonosulást, érvényesítését.
(2) Az MKKSZ Fegyelmi Szabályzata az Etikai Szabályzatba utalja azon fegyelmi vétségek meghatározását, melyek etikai vétségek és elkövetőjükkel szemben fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye.
(3) Jelen Szabályzat meghatározza azokat az etikai normákat, melyek betartása a kajak-kenu sportágban kötelezőek, illetőleg szabályozza, mely normák megsértése von maga után fegyelmi felelősségre vonást.
2. §
A jelen szabályzatban meghatározott etikai normákat be kell tartani
a) mindazokon az eseményeken, melyek az MKKSZ versenynaptárában szerepelnek,
b) az MKKSZ által kiírt, szervezett vagy rendezett - versenynaptárban nem szereplő - sporteseményeken,
c) az MKKSZ által szervezett edzőtáborokban, edzéseken,
d) az MKKSZ testületi ülésein,
e) az MKKSZ által vagy megbízásából, illetőleg állami vagy más sportszervezet által vagy szponzori szerződés alapján szervezett eseményeken (fogadás, díjkiosztó stb.)
f) az MKKSZ tagszervezeteiben a kajak-kenu szakosztályokban zajló edzések, sportesemények során,
g) más sportág sporteseményein,
h) minden egyéb nyilvános szereplésen,
i) minden egyéb olyan alkalommal, melyen a sportoló, tisztségviselő, sportszakember ilyen minőségében van jelen.
3. §
(1) A sportoló, tisztségviselő, sportszakember köteles
a) azonosulni a sport, ezen belül a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség és az MKKSZ általános céljaival és konkrét célkitűzéseivel,
b) tiszteletben tartani az olimpiai eszméket,
c) tiszteletben tartani és megbecsülni a sportág hagyományait és értékeit, a nemzeti válogatottat,
d) betartani az MKKSZ rá vonatkozó szabályzatait,
e) tartózkodni a szabályzatok és versenyszabályok kijátszásától,
f) sportszerű életmódot folytatni, tartózkodni a drog, illetőleg a mértéktelen alkoholfogyasztástól,
g) a sportág, illetőleg személyiségének hírnevéhez méltó magatartást tanúsítani,
h) az MKKSZ által használatba adott sporteszközt, sportfelszerelést és más vagyont szakszerűen, gondosan használni, tárolni, karbantartani,
i) példamutató magatartást tanúsítani a fiatal sportolók, sporttársai, szakembertársai és tisztségviselő társai felé,
j) a sportágban tevékenységet folytató társai munkáját, eredményeit elismerni, tiszteletben tartani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott etikai normák megszegése esetén a sportoló, tisztségviselő, sportszakember az MKKSZ Fegyelmi Szabályzata alapján felelősségre vonható.
4. §
A sportoló a 3. §-ban meghatározottakra figyelemmel etikai vétséget követ el és fegyelmi eljárás alá vonható, ha
a) szándékos cselekményével szabálytalanul befolyásolja a verseny eredményét, vagyis szabálytalanul magának vagy más versenyzőnek előnyt szerez és ezzel más versenyzőt hátráltat, (a szándékosság megítélésében a versenybíró nyilatkozata irányadó),
b) edzőtáborban megszegi az alapvető együttélési normákat, ezzel zavarja sporttársai felkészülését, pihenését, megszegi a szövetségi kapitány vagy vezető edző által meghirdetett, az edzőtáborra vonatkozó normákat,
c) drogot vagy mértéktelenül alkoholt fogyaszt, vagy ezek fogyasztására mást felbújt,
d) népszerűségének vagy fizikai erejével visszaélve a sportág vagy saját hírnevéhez méltatlan magatartást tanúsít.
5. §
A sportszakember a 3. §-ban meghatározottakra figyelemmel etikai vétséget követ el és fegyelmi eljárás alá vonható, ha
a) versenyzőjét a 4. §-ban meghatározott cselekmények vagy magatartásformák valamelyikére felbújtja, arra tanácsot ad, abban közreműködik,
b) sportoló, más sportszakember vagy tisztségviselő irányában sportszakemberhez méltatlan magatartást tanúsít,

d) népszerűségének kihasználásával a sportág vagy saját hírnevéhez méltatlan magatartást tanúsít,
e) szakembertársai eredményeit, tevékenységét méltánytalanul becsmérli.
6. §
A tisztségviselő a 3. §-ban meghatározottakra figyelemmel etikai vétséget követ el és fegyelmi eljárás alá vonható, ha
a) nyilvános szereplés alkalmával az MKKSZ nevében nyilatkozik és az nem felel meg a meglévő testületi döntésnek,
b) tisztségviselői feladataiból adódó testületi munkában tartósan érdektelen, a testületi ülések több, mint 50 %-án - méltánylást érdemlő ok kivételével - nem vesz részt,
c) a testületben vállalt feladatának nem teljesítésével erkölcsi vagy anyagi kárt okoz az MKKSZ-nek,
d) drogot vagy mértéktelenül alkoholt fogyaszt, vagy ezek fogyasztására mást felbújt,
e) népszerűségének kihasználásával a sportág vagy saját hírnevéhez méltatlan magatartást tanúsít,
f) a sportágban tevékenységet folytató sportszakemberek vagy tisztségviselő társai eredményeit, tevékenységét méltánytalanul becsmérli.
7. §
Az etikai vétség elkövetőjével szemben fegyelmi eljárást a Fegyelmi Szabályzat szerint arra illetékes személy kezdeményezheti. Fegyelmi eljárás mellőzésével az érintett esemény felelős vezetője, azaz
a) versenyen a sportszabályokat érintő etikai vétség esetén a verseny társadalmi zsűrije, egyéb szabályokat érintő vétség esetén a szövetségi kapitány vagy vezetőedző, az MKKSZ elnöke, ügyvezető igazgatója,
b) egyéb eseményen az MKKSZ elnöke, távollétében alelnökei vagy az esemény szervezésében vezető szerepet betöltő más MKKSZ tisztségviselő az etikai vétség elkövetőjét az eseményen való további részvételből kizárhatja.
8. §
Az etikai vétség elkövetőjével szemben egyebekben a Fegyelmi Szabályzat rendelkezései szerint kell eljárni.
Jelen Szabályzatot az MKKSZ Elnöksége 8/2000/2. határozatával fogadta el és 2000. március 23 napjával hatályba léptette. A Szabályzatot a hatálybalépést követően elkövetett etikai vétségek esetén kell alkalmazni.

Twitter: @mkksz