A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Reklámszabályzata - 2005

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 35-37.§-ai figyelembevételével, a vagyoni értékű jogok hasznosításáról szóló szabályzat 8.§-a értelmében a Szövetséggel és a kajak-kenu sportrendezvényekkel kapcsolatos reklámjogok hasznosításának feltételeiről az alábbi szabályzatot állapítja meg:

1.§
A Szabályzat hatálya

(1) A Szabályzat hatálya kiterjed a kajak-kenu sportágban sporttevékenységet folytató, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (a továbbiakban: MKKSZ) által kiadott versenyzési engedéllyel rendelkező sportolókra, a sportágban tevékenységet folytató sportszakemberekre és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tisztségviselőire.

(2) E Szabályzat értelmében a reklámjogok hasznosításának minősül a jelen Szabályzatban meghatározott reklámfelületek hasznosítása:
a) az MKKSZ által kiírt (szervezett, rendezett), az MKKSZ versenynaptárában szereplő valamennyi sportrendezvényen, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (a továbbiakban: ICF) és az Európai Kajak-Kenu Szövetség (a továbbiakban: ECA) által kiírt sportrendezvényeket is beleértve,
b) a versenyen kívüli sporttevékenység során, a sporttevékenységhez kapcsolódó egyéb rendezvényeken, így különösen
ba) a válogatott hazai és nemzetközi edzőtáboraiban,
bb) a nemzetközi versenyekre történő ki- és hazautazás során,
bc) az MKKSZ által szervezett média-megjelenések, sajtótájékoztatók és más PR megjelenések alkalmával,
bd) a társszervek (MOB, NSH, Nemzeti Sportszövetség) által rendezett eseményeken, ahol a versenyző válogatott sportolóként van jelen,
be) az MKKSZ, vagy megbízottja által szervezett, a Szövetség szponzoraihoz köthető promóciós, vagy sportág-népszerűsítő esemény, akció során.

(3) A Szabályzat alkalmazásában
a) válogatott kerettag: a különböző szakágak és korosztályok felkészülési programjában szereplő és jóváhagyott felnőtt és utánpótlás válogatott keretek tagjai,
b) kerettagság: válogatott kerettagság időtartama a következő évi új válogatott keret elnökség által jóváhagyásáig tart,
c) válogatott csapattag: a válogatott színeiben, a Szövetség által benevezve, a Szövetség szervezésében versenyen, edzőtáborban résztvevő versenyző, edző, sportszakember, tisztségviselő, az esemény előtti 7. naptól az esemény utáni 14. napig.

2.§
A reklámfelületek

(1) A kajak-kenu sportágban mindazok a reklámfelületek hasznosíthatók, amelyeket az ICF és az ECA szabályai nem tiltanak, a sporttevékenységet vagy a sportrendezvény, verseny bonyolítását nem akadályozzák és a jó ízlést nem sértik.

(2) Reklám céljára hasznosítható a sportruházatból a melegítő, a mez, a rövidnadrág, a sapka, a fejpánt és az utazóruha.

(3) Reklám céljára hasznosítható a hajó, a lapát, valamint a verseny bonyolításában résztvevő eszközök, a kísérő és technikai feladatokat ellátó hajók, a rajtgép vagy indító ponton.

(4) Reklám céljára hasznosíthatók a sportrendezvény vagy egyéb rendezvény helyszínéhez tartozó reklámfelületek, molinók, zászlók, szponzorfal, napernyők és más reklámhordozó eszközök kihelyezése útján.

(5) A reklámfelületekből alapvetően az MKKSZ kompetenciájába tartoznak a válogatott kerettel összefüggő felületek, megjelenések, az MKKSZ által rendezett és finanszírozott események, az MKKSZ szponzori bevételeiből finanszírozott események, rendezvények, akciók, új kezdeményezések, új szakágak beindítása.

3.§
Az arculat-átviteli szerződés

(1) Arculat-átviteli szerződés alapján a felhasználó a sportszervezet nevét, emblémáját, híres sportolóinak nevét és képmását, illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel dísztárgyakon, ruházati termékeken, ajándéktárgyakon, hirdetőtáblákon és más eszközökön ellenérték fejében marketing tevékenységének alátámasztására a fogyasztói döntések befolyásolása céljából. A felhasználó köteles a sportoló, sportszervezet írásbeli hozzájárulását beszerezni a felhasználáshoz, azaz arculat-átviteli szerződést kötni. 

(2) A sportoló azzal, hogy a versenyzési engedély iránti kérelem aláírásával az MKKSZ szabályzatait magára nézve kötelezőnek elfogadja, hozzájárul, hogy arculatát - kizárólag a jelen Szabályzatban meghatározott keretek között - az MKKSZ a sportág érdekében felhasználja.

4.§
A reklámtilalmak és korlátozások

(1) Tilos minden olyan reklám, melyet a sportról szóló 2004. évi I. törvény, a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény, vagy az ICF szabályai értelmében tiltott reklámnak minősül, így különösen:

a) a sporttevékenység során a sporttevékenységet egészségre ártalmas szolgáltatással, életmóddal összefüggésben tilos megjeleníteni,

b) tilos
ba) a fegyverek, a lőszerek, a robbanóanyagok és a - külön jogszabályban meghatározott - közbiztonságra különösen veszélyes eszközök reklámozása,
bb) a gyógyszertárból kizárólag orvosi vényre kiadható vagy kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézeti felhasználásra engedélyezett, valamint kizárólag orvosi rendelők, gondozóintézetek által beszerezhető gyógyszerek reklámozása,
bc) közzétenni dohányáru vagy alkoholtartalmú ital olyan reklámját, amely gyermek-, illetve fiatalkorúaknak szól, gyermek-, illetve fiatalkorút mutat be, túlzott dohány- vagy alkoholfogyasztásra hív fel,
bd) közzétenni dohányáru olyan reklámját, amely a dohányzást egészséges tevékenységként tünteti fel, dohányzó személyeket ábrázol, ismert film-, popzenei vagy szórakoztatóipari sztárok képeit vagy nyilatkozatait használja fel.

c) az ICF szabálykönyve értelmében tilos dohányárut és szeszesitalt reklámozni;

(2) A kajak-kenu sportágban megkötött reklámszerződés nem lehet ellentétes jelen Szabályzat rendelkezéseivel, továbbá, amennyiben a szerződést nem az MKKSZ köti, nem lehet ellentétes az MKKSZ reklámszerződéseivel, azaz nem köthető reklámszerződés az MKKSZ főszponzoraival vagy kiemelt szponzoraival konkurens céggel, szervezettel, kivéve, ha a szövetségi szponzorral kötött szerződés ezt kifejezetten megengedi. Amennyiben az MKKSZ új céggel köt reklámszerződést, ennek során köteles figyelembe venni a sportolók vagy a sportszervezetek érvényes, a jelen Szabályzat 5.§-a alapján az MKKSZ által jóváhagyott, reklámszerződéseit.

(3) Reklámszerződés a soron következő olimpiáig köthető, a reklámszerződés az olimpiát nem érintheti.

(4) Jelen Szabályzat alkalmazása során figyelembe kell venni azon szerződéseket, melyekben a sportág állami támogatása feltételeként a Nemzeti Sporthivatal, a Magyar Olimpiai Bizottság vagy a Nemzeti Sportszövetség esetlegesen olyan előírásokat határoznak meg, melyek a reklámfelületek hasznosítását érintik.

5.§
A hasznosítás módja

(1) A vagyoni értékű jogok hasznosításáról szóló szabályzat 3.§ (1) bekezdése alapján a jogok kizárólagos jogosultja az MKKSZ.

(2) Az MKKSZ jelen Szabályzatban határozza meg, hogy a reklámjogok hasznosítása során mely reklámfelületek kizárólagos jogosultja az MKKSZ és mely felületek hasznosításának lehetőségét adja át a sportolóknak, illetőleg a sportszervezeteknek.

(3) Minden olyan esetben, amikor a sportoló vagy a sportszervezet közvetlenül hasznosítja a jelen Szabályzat 2.§ (5) bekezdésében meghatározott, a Szabályzat 7.§-a alapján átadott felületet, be kell szereznie az MKKSZ jóváhagyását. A Szövetség a jóváhagyást megtagadhatja, amennyiben a sportoló vagy a sportszervezet jelen Szabályzat rendelkezéseivel ellentétes szerződést köt. A jóváhagyás iránti kérelemhez csatolni kell a szerződéstervezetet, vagy az aláírt szerződés másolatát, mely tartalmazza, hogy az aláírt szerződés kizárólag az MKKSZ jóváhagyásával lép életbe.

(4) A jóváhagyás iránti kérelmet az MKKSZ jogi képviselőjéhez kell eljuttatni közvetlenül vagy az MKKSZ útján. Az MKKSZ a jogi képviselő véleménye alapján a kérelem benyújtásától számított 10 napon belül dönt a jóváhagyásról. Amennyiben a szerződésben a szponzoráció mértéke összegszerűen nem szerepel, a jóváhagyás a legalacsonyabb kategóriára adható meg. Az összegszerűséget az MKKSZ nem vizsgálhatja, a jogi képviselő pedig azt üzleti titokként köteles kezelni, kizárólag az értékarányossági kategóriát közölheti az MKKSZ-szel.

(5) Az arculat-átviteli szerződés megkötését az MKKSZ-hez be kell jelenteni. Arculat-átviteli szerződés sem köthető a reklámtilalmakkal és korlátozásokkal érintett területen. A reklámkorlátozások alá eső arculat-átviteli szerződés esetében egyedi mérlegelés alapján az MKKSZ felmentést adhat az érintett szponzorokkal történő egyeztetés útján, a reklámtilalmak alól nem adható felmentést.

6.§
Értékarányosság és kizárólagosság

(1) A szponzorok által nyújtandó támogatás valós értékének a támogatás nettó összege számítható, termék vagy szolgáltatás nyújtása esetén a nettó érték 60%-át kell figyelembe venni.

(2) A kizárólagosság elvét az MKKSZ a 2.§ (5) bekezdés alapján a saját kompetenciájába tartozó területeken kívánja érvényesíteni. Az MKKSZ kizárólagosságot iparáganként egy, az MKKSZ gyémánt fokozatú támogatási kategóriájába tartozó cégnek biztosít.

(3) Az MKKSZ-nek új szerződések megkötésénél figyelembe kell vennie, és elsődlegességet kell biztosítania a már jóváhagyott sportolói és sportszervezeti szerződéseknek. Egy adott iparágon belüli kizárólagosságot és elsődlegességet akkor kell biztosítania az MKKSZ-nek, amennyiben az adott sportolói vagy sportszervezeti szponzori támogatás eleget tesz az arányosság elvének is.

(4) Az MKKSZ gyémánt és arany fokozatú támogatói - a sportág egészének nyújtott támogatás okán - elsődlegességet élveznek.

7.§
A hasznosítási jog megosztása

(1) A melegítő, mez, rövidnadrág, sapka, fejpánt, utazóruha reklámfelületeinek hasznosítási joga a nemzeti válogatott felszerelésének kivételével a sportszervezetet és a sportolót illeti meg. A sportszervezet és a sportoló közötti megosztásban a két fél szabadon állapodhat meg. A válogatott felszerelésen a megosztás az alábbi:

a) A válogatott melegítő felső esetében az MKKSZ hasznosíthatja a szövetségi szponzorok részére
  aa) a jobb oldali elejét teljes felületben,
  ab) a jobb oldali ujját,
  ac) a jobb oldali gallért.

b) A sportoló és a sportszervezet a közöttük lévő megállapodás alapján jogosult a válogatott melegítő felső esetében saját szponzorai részére hasznosítani
  ba) a bal oldali elejét teljes felületben,
  bb) a bal oldali ujját,
  bc) a bal oldali gallért.

c) Az MKKSZ a válogatott melegítő teljes hátoldalát fenntartja a nemzeti szimbólumok megjelenítésére. A válogatott melegítőhöz tartozó alsón csak a termék gyártójának logója szerepelhet.
d) Az utazó póló az MKKSZ által vásárolt és speciálisan legyártatott, meghímeztetett kiegészítő felszerelési darab. Az utazó póló mindkét elejét az MKKSZ hasznosíthatja a szponzorai megjelenítésére. Az MKKSZ lehetőséget ad arra, hogy az utazó póló bal oldali elején 1-1 darab sportolói vagy sportszervezeti logó megjelenhessen nem nagyobb méretben, és ugyanolyan minőségű kidolgozásban, mint a szövetségi szponzorok logói. Ennek előállítási költségei a sportolót, illetve a sportszervezetet terhelik. E felületek esetében a mértékarányosság helyett a melegítőhöz hasonlóan a sportoló, illetve a sportszervezet megnevezheti azt a céget, amelyet ő saját szponzorának tekint.

e) A sportoló és a sportszervezet a közöttük lévő megállapodás alapján jogosult a sapka, fejpánt felületének hasznosítására.

f) A válogatott mezen, rövidnadrágon csak a termék gyártójának logója szerepelhet.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott felületeken a 6.§-ban meghatározott értékarányosság megtartása érdekében a megjelenési lehetőség az alábbi:
a) az MKKSZ rendelkezésére álló (1) bekezdés a) pontban meghatározott felületeken a megjelenés szabályai:
 aa) a válogatott melegítő elején a gyémánt fokozatú támogató 100% méretben, az arany fokozatú támogató 80% méretben,
 ab) a válogatott melegítő ujján a gyémánt és arany fokozatú támogató igény szerint, a szponzor 60% méretben,
 ac) a galléron kizárólag a gyémánt fokozatú támogató.

b) A sportoló és a sportszervezet rendelkezésére álló (1) bekezdés b) pontban meghatározott felületeken a megjelenés szabályai:
 ba) egy cég csak egy logóval szerepelhet a válogatott melegítőn,
 bb) a sportolónak és a sportszervezetnek lehetősége van értékhatár nélküli 1-1 db általa fő szponzornak tekintett cég emblémáját a melegítő bal elején megjeleníteni, amennyiben azonban a cég által nyújtott támogatás mértéke nem éri el a minimum határt (2002. évben sportszervezet esetében 2 millió Ft/év, sportoló esetében 1 millió Ft/év), akkor a felhasználható felület mértéke az arany fokozatú támogatóra vonatkozó méret 50%-a.,
 bc) a melegítő jobb elején a bb) pontban meghatározott eseten kívül csak olyan szponzor szerepeltethető, amely által nyújtott támogatás mértéke 2005. évben sportszervezet esetében 2 millió Ft/év, sportoló esetében 1 millió Ft/év,
 bd) a támogatás mértékével arányos további hasznosítható felületek sportoló esetében:
- 1,0 millió Ft/év a gyémánt fokozatú támogató méret 50%-a,
- 1,5 millió Ft/év a gyémánt fokozatú támogató méret 60%-a,
- 2,0 millió Ft/év a gyémánt fokozatú támogató méret 70%-a,
- 2,5 millió Ft/év felett a gyémánt fokozatú támogató méret 80%-a,
- 5,0 millió Ft/év felett a gyémánt fokozatú támogatóval megegyező méret,
 be) a támogatás mértékével arányos további hasznosítható felületeknél a sportszervezet esetében a bd) pontban meghatározott értékhatárok kétszeresét kell számítani,
 bf) a bb)-be) pontokban meghatározott értékhatárok évente egyeztetés után kerülnek kialakításra,
 bg) amennyiben a sportolónak és a sportszervezetnek a bb) pontban meghatározott értékhatár nélküli szponzoron túl a bc) és bd) pontban meghatározott mértékű szerződése is van, az értékhatár nélküli szponzor a melegítő bal oldali ujjára kerülhet fel a bb) pontban meghatározott méretben.
(3) A hajó, lapát reklámfelületeinek hasznosítási joga a nemzeti válogatott felszerelésének kivételével a sportszervezetet és a sportolót illeti meg. A sportszervezet és a sportoló közötti megosztásban a két fél szabadon állapodhat meg. A verseny bonyolításában résztvevő eszközök hasznosításának joga a versenyt rendező MKKSZ-t vagy sportszervezetet illeti meg az eszköz tulajdonosával történő megállapodás alapján. A válogatott színekben történő versenyzés esetén a sporteszközökön a megosztás az alábbi:
a) A hajó hasznosítható felülete 50-50%-ban oszlik meg az MKKSZ és a sportoló, sportszervezet között, a matricák méreténél az értékarányosság elvének betartásával, 2005. évben a hajó jobb első és bal hátsó részét az MKKSZ, a bal első és jobb hátsó részét a sportoló és a sportszervezet hasznosíthatja, az 50-50%-os megosztás felületi elhelyezése évente kerül meghatározásra.
b) A lapát felületét az MKKSZ és a sportoló 50-50%-ban hasznosíthatja. Az MKKSZ ezen jogra abban az esetben tart igényt, amennyiben a sportoló meg kívánja jelentetni szponzorát az őt megillető felületen.

(4) A válogatott kerettag sportoló a hazai versenyrendszer kiemelt versenyein, így a tájékoztató versenyen, valamint a válogató versenyeken köteles az MKKSZ által meghatározott három szövetségi szponzor logóját viselni, melyhez az emblémát az MKKSZ biztosítja.

(5) Amennyiben a sportoló egyéni vagy sportszervezeti szervezésben, az MKKSZ-től függetlenül sporttevékenységéhez kapcsolódó egyéb rendezvényeken, promóciós, PR-megjelenések, média-, sajtómegjelenések alkalmával megjeleníti egyéni szponzorát, köteles a legnagyobb szövetségi szponzorokat is megjeleníteni az alábbiak szerint:
a) egy egyéni szponzor megjelenítése esetén a szövetségi gyémántfokozatú támogató megjelenítése,
b) két egyéni szponzor megjelenítése esetén a szövetségi gyémántfokozatú támogató és egy arany fokozatú támogató megjelenítése,
c) három egyéni szponzor megjelenítése esetén a szövetségi gyémántfokozatú támogató és két arany fokozatú támogató megjelenítése.

(6) Az (1), (2) és (3) bekezdésben meghatározott felületek felhasználására jogosultak közös szándéka szerint kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget vállalnak a felületek felhasználásáról. Amennyiben az MKKSZ, a sportoló és a sportszervezet nem tudja hasznosítani a rendelkezésre álló felületeket a Szabályzatban meghatározottaknak megfelelően legkésőbb az évi fő versenyeket (EB, VB, olimpia) megelőző beállító tábor kezdetéig, úgy ezeket a másik fél (felek) a lemondó félnek nyújtott térítés nélkül hasznosíthatja.

(7) A sportrendezvény vagy egyéb rendezvény helyszínéhez tartozó reklámfelületek, molinók, zászlók, napernyők és más reklámhordozó eszközök hasznosításának joga az MKKSZ-t vagy a versenynaptárban meghatározott rendező sportszervezetet illeti meg a rendezvény helyszínének tulajdonosával vagy üzemeltetőjével kötött megállapodás alapján. A versenynaptárban meghatározott rendező szervezet a verseny helyszínén köteles helyet biztosítani az MKKSZ főszponzorainak reklámjai részére. Az MKKSZ az általa rendezett versenyeken a szabad felületeken térítés nélkül vagy térítés ellenében lehetőséget biztosít a sportszervezetek részére, hogy elhelyezzék a sportszervezet MKKSZ-szponzorral nem ellentétes szponzorának 1 darab reklámját, továbbá ezen versenyeken az éves ártáblázatban meghatározott térítés ellenében a sportszervezet további molinóhelyeket vásárolhat az MKKSZ-től.
8.§
A hasznosításból származó bevétel megosztása

(1) A hasznosításból származó bevétel a jelen Szabályzat alapján a hasznosítási joggal rendelkező MKKSZ-t, a sportolót vagy a sportszervezetet illeti meg, amennyiben a hasznosítás megfelel a jelen Szabályzatban meghatározott rendelkezéseknek.

(2) Az MKKSZ a hasznosításból származó bevételt az alábbiakra használja fel:
a) részben a felnőtt, az olimpiai utánpótlás és az ifjúsági válogatott felkészülési programjának megvalósítása (a felkészülési programban rögzített és az MKKSZ költségvetésében szereplő eseményekkel - verseny és edzőtábor - kapcsolatos utazás, szállás, ellátás, hajószállítás, orvosi és/vagy egyéb gyúró szolgáltatások köre értendő ez alatt),
b) részben az ifjúsági, teljes egészében a serdülő, a maraton felnőtt és ifjúsági és kadett válogatott felkészülési programjának finanszírozása,
c) az Európa-bajnokságokon, a világbajnokságokon és világkupákon való részvétel és a részvétellel összefüggő kiadások,
d) a hazai bajnoki versenyrendszer bonyolítása,
e) a válogatott technikai felszerelésének biztosítása (csapathajók, versenyzéshez szükséges sportruházat, csónakmotor, utánfutó, vontatójármű, stb.),
f) a válogatott gyógyszer- és tápszerellátása,
g) a sportágfejlesztési program végrehajtása, egyesületi támogatási rendszer működtetése,
h) a sportolók és edzők érdekeltségi rendszerének működtetése (pénzdíjak, EB-, VB-jutalmak, ösztöndíj, utánpótlásedzői ösztöndíj),
i) a hazai rendezésű világversenyek és nemzetközi események rendezési költségeinek biztosítása,
j) új programok és projektek finanszírozása,
k) létesítmény-felújítás és üzemeltetés finanszírozása.

9.§
Ellenőrzés

(1) A reklámkihelyezésekre vonatkozó, a nemzetközi és hazai versenyszabályokban meghatározott előírások betartását a rajthoz állásnál a versenybírók ellenőrzik a versenyszabályokban meghatározott módon és következmények alkalmazásával.

(2) A jelen Szabályzatban meghatározott előírások betartását az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzés kivételével a főtitkár és a nemzetközi esemény során a csapatvezető kötelesek ellenőrizni. Az ellenőrzésben a szövetségi kapitány és a válogatott vezetőedzők jogosultak közreműködni.

10.§
Szankciók

(1) A jelen Szabályzat megszegése sportfegyelmi vétség, melynek elkövetése esetén sportfegyelmi eljárás lefolytatásának van helye. A Szabályzatot megsértő sportoló vagy sportszervezet részére a jelen Szabályzat 5.§-a alapján kiadott engedély felfüggeszthető vagy visszavonható. Sportolóval szemben a Wesselényi Közalapítvány sportösztöndíjának negyedéves szüneteltetése vagy csökkentése szankció is alkalmazható. Sportszervezetekkel szemben a jelen Szabályzat megszegése esetén pénzbüntetés, juttatások megvonása, csökkentése fegyelmi büntetések is alkalmazhatók. 

(2) A sportfegyelmi eljáráson túl a Szabályzat rendelkezéseinek súlyos vagy többszöri megsértése esetén a kötelezettségszegő sportoló vagy sportszervezet kártérítés megfizetésére kötelezhető, amennyiben a Szabályzat megsértésével vagyoni kárt okoz a sportágnak, az MKKSZ-nek.

(3) A válogatott felkészülési programjában a Szabályzat megsértése esetén a válogatott kerettagságból történő kizárás is előírható.

11.§
Egyéb rendelkezések

(1) A Szabályzat rendelkezéseinek értelmezésére az MKKSZ elnöksége jogosult.

(2) A Szabályzat végrehajtása során keletkezett vitás ügyekben, amennyiben az érintett fél az MKKSZ illetékes fórumait kimerítette, a Sport Állandó Választott Bírósághoz vagy az alperes lakóhelye, székhelye szerint illetékes bírósághoz lehet fordulni.

12.§
Záró rendelkezések

(1) Jelen Szabályzatot az elnökség 2005. április 14. napján elfogadta és az elfogadást követő 15. napon hatályba lépteti.

(2) A Szabályzat rendelkezései nem érintik a hatályba lépés előtt aláírt, az MKKSZ által az előző Reklámszabályzat alapján jóváhagyott szerződéseket.