A sárkányhajó
A sárkányhajó egy olyan speciális, hagyományos terv alapján megépített 12,5 m hosszú kenu típusú hajó, melyet elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít.
A versenyeken 18-20 lapátos két oldalt arccal előre ülve egytollú kenu lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elöl foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.
Az eddig leírtakból is kiderül, hogy a sárkányhajózás egy olyan közösség teremtő és fejlesztő sport, amelyben egyszerre, egy célért több mint 20-an küzdenek. Egy legénység 2 labdarugó csapatnyi emberből áll.
Sárkányhajózás az MKKSZ égisze alatt
A sárkányhajó sportág Magyarországon szervezett keretek között 2005-ben indult, amikor Duisburgban rendezték a világjátékokat és a sportág is felkerült a műsorra. Ekkor még egy teljesen amatőrcsapattal vettünk részt, és a lehetőségekhez, felkészülésünkhöz mérten nem szerepeltünk rosszul. A következő év viszont fantasztikus sikereket hozott, az ICF megrendezte első hivatalos sárkányhajó világbajnokságát Taiwanon, ahová egy rendkívül erős kajak-kenus csapattal tudtunk kiutazni, ami meg is látszott az eredményeinken. A hajóban ült többek között Kovács Katalin, Kolonics György olimpiai bajnokok, Csabai Edvin, Hüttner Csaba, Csay Renáta, Faldum Bereniké, Kozmann György, Vajda Attila, Kolozsvári Gábor világbajnokok és még több helyezett sportoló. A csapat 11 számban állt rajthoz és 7 arany, 1 ezüst és 2 bronzérmet szerzett. 15 ország indult, amiből 9 szerzett érmeket. Ennek a fantasztikus szereplésnek nagy visszhangja volt, több újság, TV, rádió is műsorára tűzte eredményességünket.
Következett a 2007-es év, ahol Gerardmerben (Franciaország) rendezte meg 2. világbajnokságát az ICF. Itt klubvilágbajnokságot rendeztek, ami azt jelenti, hogy országonként több csapat is részt vehetett a Vb-n. Magyarországot három csapat – a Römi Sárkányhajó Klub, a Paks és a Merkapt Maraton SE – képviselte, mivel a válogatókon ők vívták ki a szereplés jogát. Mivel ebben az időpontban volt itthon a kajak-kenu válogatóverseny, ezért nem számíthattunk a profikra, úgyhogy két hatodik hely mellett a Römi Sárkányhajó Klub egy arany és két ezüsttel zárta ezt a világbajnokságot.
Ebben az évben már rendezett az MKKSZ hivatalos sárkányhajó országos bajnokságot, amit a Römi Sárkányhajó Klub nyert meg.
2008-ban Poznanban (Lengyelország) rendezik meg a hivatalos világbajnokságot, amire gőzerővel készülünk, hiszen aki itt jól szerepel, az kvalifikálja magát a 2009-es taiwani világjátékokra, ahol szeretnénk öregbíteni a magyar sárkányhajó sport hírnevét.
A versenysport mellett meg kell említeni a szabadidősport jellegét, amely szintén jó úton halad. Nagyon népszerű a „Települések közötti sárkányhajó verseny” is, ennek lényege, hogy 10 amatőrnek kell beülni a hajóba és bárki benevezhet, versenyzési engedély nélkül is.
Összességében elmondható, hogy a sárkányhajózás Magyarországon jó irányba halad, népszerűsége egyre jobban fokozódik, csak egy probléma van, hogy a Magyar Sárkányhajó Szövetség – aki nem akar beolvadni az MKKSZ-be – folyamatos szankciókkal igyekszik megnehezíteni az MKKSZ dolgát, és miután Magyarországon még globálisan kevés csapat foglalkozik sárkányhajózással, ez nem vezet jóra.


Twitter: @mkksz