Vajda az idei rosszat Szolnokon letudta
- 2009.06.04. 11:34
- Megtekintve: 529
Hogy mi került be az idén Vajda Attila naplójába? Az legyen egyelőre titok. Peking kenus olimpiai bajnoka annyit azért elárult nekünk: csupa pozitív dologgal készül a 2009-es évre. A Vajda-napló első fejezetét ezen a hétvégén a szegedi MOL Világkupán „olvashatjuk”.Kijelenthetjük azt, hogy általában hagyomány
önnél a rossz idénykezdet? Tavaly a milánói Európa-bajnokságon is csak
a nyolcadik lett, aztán mindkét távon megnyerte a szegedi Világkupát,
majd augusztusban olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett Pekingben. Az
idén csapnivalóan alakult az ezer métere a szolnoki rangsorolón. Ez
jelent valamit?
Remélem azt, hogy a rosszat az idénre
letudtam már. A szolnoki kezdés után már csak felfelé vezethet az út. A
felkészülésem alapján így kell lennie, hiszen meglehetősen keményen
dolgoztunk és dolgozunk továbbra is az edzőmmel, Vécsi Viktorral.
A pekingi siker és a velejáró ünneplések után mennyire tudott motiváltan, újult erővel nekifutni ennek az évnek?
Amennyire
hagytak motiváltnak lenni. Az olimpia után nagyon sok felkérésnek,
programnak kellett és kell a mai napig is eleget tennem, így
olykor-olykor rendesen megkavarodott az edzésprogramom, de azért álltuk
a sarat az edzőmmel. Természetesen egy olimpiát megelőző és egy olimpia
utáni év nem hasonlítható össze, de igyekszem az idén is mindent
megtenni a sikerek érdekében.
Az idei sikersorozatának első állomása a szegedi Világkupa lehet. Képes lesz lemásolni a tavalyi duplázását?
Ezen
vagyunk, de megmondom őszintén, nem sok mindent tudok a jelenlegi
mezőnyről, a nevezésekről. Tulajdonképpen mindegy is, hiszen mindenkit
le kell győznöm, aki odaáll az ezer és az ötszáz méter rajtjához.
Felesleges mások formájával, tudásával, tehetségével foglalkoznom,
nekem saját magamra kell koncentrálnom, arra, hogy az adott
versenyszituációban a legtöbbet hozzam ki magamból. Bár az idei fő
célunk természetesen a kanadai világbajnokság lesz, nekem szegediként
nagyon fontos ez a Világkupa, hiszen rengetegen szorítanak majd a
sikeremért.
Ha már a világbajnokságot említette: az idén 500 vagy 1000 méteren várhatunk öntől jó produkciót?
Remélem
mindkét távon képes leszek a maximumra, bár most úgy érzem, ötszáz
méteren sokat fejlődtem, gyorsabb vagyok, mint az elmúlt évek során. A
kezem már úgy tűnik, ráállt, bízom benne, hogy fejben is úgy fel tudom
építeni ezt a távot, mint Pekingben az 1000 méteres döntőt.
A naplójába milyen bejegyzés került az idei célok közé?
Ez egyelőre maradjon az én titkom. De azt elárulom, hogy csupa pozitív dologgal készülök erre az idényre is.