Fábiánné Rozsnyói Katalin

Születési helyBudapest
Születési idő1942/11/20
Legjobb eredményeiOlimpia K-2 500 m II. 1968.

Története

Fábiánné Rozsnyói Katalin 1957-ben kezdett kajakozni az Újpesti Dózsában, majd 1966 és 1973 között volt a válogatott tagja. Két évtizedes sportolói karrierjének csúcsát az 1968-as mexikói olimpia jelentette, amelyen Pfeffer Annával ezüstérmet nyert K–2 500 méteren.

A tizennégy országos bajnoki címet hozó pályafutása befejezése után, 1977-ben kezdett edzősködni volt klubjában, férje, az olimpiai bajnok Fábián László szakosztályvezetése alatt – aki hosszú időn keresztül támogatta felesége szakmai munkáját is. Eleinte kisgyermekekkel foglalkozott, utólag nagyon fontosnak ítélte meg ezt az időszakot, amelyben hasznos tapasztalatokkal gazdagodott. Az UTE, az MTK és a Vasas SC trénerként több olimpián volt a magyar csapat tagja, 1989 óta mesteredző. 

Első jelentős sikereket elérő versenyzője Mészáros Erika volt, akinek ő adta a kezébe a kajaklapátot, s aki húszévesen két világbajnoki címet is szerzett 1986-ban, majd az 1988-as szöuli játékokon K–2 500 méteren nyert ezüstérem után az 1992-es barcelonai olimpián Czigány Kingával, Dónusz Évával és Kőbán Ritával négyesben diadalmaskodott. 

A legendás mesteredző a női kajak szakágban korszakos egyéniségeket juttatott el olimpiai bajnoki címekig, illetve érmekig: Kőbán Rita 1992-es négyesbeli sikere után 1996-ban Atlantában K–1 500 méteren győzött, míg a kezdeményezésére egy hajóba ülő, egyaránt háromszoros ötkarikás első Kovács Katalin és Janics Natasa éveken át világverő párost alkotott. Az elitből együtt dolgozott többek között Kozák Danutával, Szabó Gabriellával, Fazekas-Zur Krisztinával, Dónusz Évával, Bóta Kingával, Szabó Szilviával és Benedek Dalmával. 

A győzelmeket hozó olimpiai esztendők mellett edzői pályafutásának ugyancsak meghatározó éve volt a 2006-os, amikor tanítványai a szegedi világbajnokságon kilenc aranyérmet szereztek – ennél többet nem lehetett nyerni női kajakban.

2011-ben kezdett férfi kajakosokat edzeni, a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős még abban az évben aranyérmet nyert a szegedi világbajnokságon K–2 500 méteren. Egy évre rá, a londoni olimpián ezüstérmes lett a Kammerer Zoltán, Tóth, Kulifai, Pauman Dániel négyes ezer méteren.  

Sikereihez egyaránt hozzájárult a keménysége, a munkába vetett hite, a rendkívüli fegyelme és a korát rendre meghaladó edzésmódszerei. A női sportolókkal való közös munkáról és az edző-tanítvány kapcsolatról úgy vélekedett: nőkkel sokkal inkább képes nő bánni, mert kevésbé elnéző, mint a férfiak, akik néha megsajnálják a versenyzőket a kemény munka során. 

„Aki visszakérdezett, mennyi van még hátra, annak rátettem még egy lapáttal” – mondta a győzelmekhez vezető útról. A versenyzők pedig elfogadták ezt, mert tudták: csak vele lehetnek sikeresek. 

Kivételes edzői pályafutásáról ekképpen nyilatkozott: „Nőként egy olyan területen lettem sikeres, ami a férfiak privilégiuma volt előtte, ezért apró bántásokat kaptam. De én hittem a munkában, a versenyzőimben, és ők is hittek bennem. Ráadásul nem tudták, hogy ez engem inkább arra sarkall, hogy felvegyem a kesztyűt, és megmutassam, engem nem lehet csak úgy félrelökni az útból. Ezért keménynek mondanak.”

Fábiánné Rozsnyói Katalint itthon hatszor (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006) választották meg az év edzőjének. A magyar kajak-kenusport Arany érdemérmes mesteredzőjének munkáját számos kitüntetéssel díjazták; elismerései között van a NOB-elnöki különdíj (2005), a MOB Nők Sportjáért Életműdíj (2013), A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2015). 2017-ben Prima Primissima-díjat vehetett át, és 2018-ban ő lett első magyar edző, akinek NOB edzői életműdíjjal ismerték el a tevékenységét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság méltatásában felidézték, hogy  tanítványai 11 olimpiai, 84 világbajnoki és 70 Európa-bajnoki érmet nyertek.

Az utóbbi időben a Óbudai Ganz Vízisport Egyesület fiatal sportolóit segíti szakmai tanácsadóként.

A kajak-kenu mesteredzője 2022-ben töltötte be 80. életévét, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) életműdíjjal ismerte el munkásságát. A díjat az M4 Sport – Év sportolója gálán a Magyar Állami Operaházban vette át 2023. január 9-én, az ünneplésén megjelent több egykori tanítványa is. 

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók