Szilárdi Katalin

Születési idő1959/11/17

Története

A véletlenen múlt, hogy kajakozni kezdett, ugyanis öttusázó szeretett volna lenni. Kezdetben atletizált, közben az öttusázókkal úszott, és az edzők biztatták, hogy hamarosan beindul a női szakág. Ez azonban Budapesten húzódott, közben gimnazistaként ifi-válogatott kajakos padtársa elcsábította egy edzésére. „Megtetszett, ott ragadtam, és máig sem bántam meg a döntésemet! A BKV Előre, majd a Honvéd kajakosa lettem, de különösebb sikereket nem értem el” – mondta a kezdetekről. A tanárképző főiskola matematika-fizika szakának harmadéves hallgatója volt, amikor volt edzője, Gavallér Csaba hívta vissza a BKV Előrébe edzőnek. 1984-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői végzettséget szerzett, majd 1989-ben az Építők SC edzője lett. 

A rendszerváltozáskor az egyesületet támogató főként építőipari cégek megszűntek, a kajak-kenuban is kevés volt a pénz, az edzők és a versenyzők elmentek máshova, a hat edzőből egyedüliként maradt a klubnál. A szakosztály életben tartásáért 1993-ban alapítványt hozott létre, szponzorokat keresett. 1998-ban a megszűnés helyett az önállóvá válást választva 32 gyerekkel megalapította az Építők Margitszigeti Diák Kajak Clubot (ÉMDKC), amelynek 15 évig, 2013-ig az edzői munka mellett ügyvezető elnöke is volt. Büszke rá, hogy megalapította, és életben tartotta az elismert utánpótlás-nevelő műhelyt, melyből világ-és Európa-bajnoki érmesek, helyezettek kerültek ki: Fekete Gyula, Jármy Márton, Kucsera Gábor, Mónus Erik. Legnevesebb versenyzője Dombi Rudolf, aki 15 éves kora óta volt a tanítványa, és a 2012-es olimpián Kökény Rolanddal (aki 2011-ben csatlakozott a csoporthoz) K-2 1000 méteren aranyérmes lett. Dombi sikere a klubra irányította a figyelmet, melynek több mint százhatvan tagja van, a tagság több mint fele versenyző, másik része szabadidős sportoló, amire nagy az igény.  

Szilárdi Katalin kajak-kenu edzői végzettsége mellett sportpszichológusi diplomát és sportcoach végzettséget is szerzett, ami ritkaság az edzők körében. Emellett egyéb módszerspecifikus képzésekre is járt. Vallja ugyanis, hogy „a versenyző tehetsége és szorgalma csak szükséges, de nem elégséges feltétele a sikernek, ahhoz felkészült edző is kell.”  

Az ÉMDKC-ban a kezdőktől a felnőttekig minden korosztállyal foglalkozik, de a legtöbb időt a 12 és 15 éves gyerekkel tölti, és mivel minden korosztály másmilyen bánásmódot igényel, ezért mindennap tanul valami újat. Az edzői munka mellett mentális felkészítést tart sportolóknak, nem csak kajakosoknak és kenusoknak. Felkéréseknek eleget téve nagysikerű szakmai előadásokat tart a TF-en és az ELTE-n, illetve nemzetközi konferenciákon.  

Több évtizedes edzői munkájának elismeréseként Szilárdi Katalin 2022-ben megkapta a sportág legmagasabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók