Horváth Péter

Születési helyÓbuda
Születési idő1943/12/18

Története

Óbudán, a Tímár utcában született Horváth Péter, akinek saját elmondása szerint – kortársaihoz hasonlóan – mi sem volt logikusabb, mint ellátogatni az utca végén lévő csónakházba. A vizitből máig is tartó, aktív, örök szerelem lett. „A Dózsa olyan típusú klub volt, amely befogadott mindenkit, a kövérkésebb gyereket ugyanúgy, mint a hozzám hasonló vékony, gyenge alkatút” – idézte fel a demokratikus, szeretetteljes légkört. 

A mai napig él benne az érzés, hogy az olimpiai bajnok Fábián László, Öcsi tanította rajtolni. Aztán hamar maga lépett a tanítói pályára, hiszen érzékelte, versenyzőként nem lenne keresnivalója, és meg is sérült. 1963-ban kapta az első edzői feladatot, amikor társai a jajcei világbajnokságra utaztak szurkolni, ő pedig az otthon maradókkal foglalkozott két hétig. Pályafutását egyébként egy évvel későbbtől datálja, amikor kezei alatt kezdett kajakozni Rechnitzer Zoltán. Mint mondja, spontán jött neki az edzőség, barátai még versenyeztek, ő pedig szerette volna megtalálni a módját, hogy még velük legyen, majd azt, miként tudnak még gyorsabban kajakozni.

Három-négy évig stégedzőként dolgozott, ki- és beszállni tanította a gyermekeket, majd elvégezte a képzéseket, 1982-től mesteredző. Szerencsésnek tartja magát, hiszen a nemzetközi porondon is elérte, amit lehetett, tanítványa, Zakariás Mária Rakusz Évával bronzérmet szerzett az 1980-as moszkvai olimpia K–2 500 méteres versenyszámában. Baranyai Andrea Erdődi Ágnessel a magyar kajak-kenu első női maratoni világbajnoki címét nyerte 1990-ben, továbbá nyolc évig edzette a később háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondot. 

Horváth Pétert foglalkoztatta, miként kell felkészíteni a szülés után visszatérő sportolókat, 1983-ban A kajakos versenyzőnők sajátosságai gyermekük születése után címmel írta meg záródolgozatát a TF-en. 

„Nem volt olyan területe a sportágnak, amelyben ne dolgoztam volna” – utalt arra, hogy négy évig még hajóépítő műhelyben is tevékenykedett, versenyzőinek gyártotta a hajókat. 1976-tól volt a szövetség elnökségének a tagja, később alelnöke lett, ő alapította meg a szakmai bizottságot. Az MKKSZ jelenlegi elnökével, Schmidt Gáborral közösen szerkesztett könyve, az Ahogy tőlünk telt 2015-ben jelent meg.

Egyik legnagyobb teljesítménye, hogy 1987-ben megalapította az ország első önfenntartó kajak-kenu szakosztályát, a Multi SE-t, amelyben azóta is aktívan dolgozik a sportágért. 

A 75. születésnapján a szövetségi honlapnak adott interjújában kihalófélben lévő edzőtípusként határozta meg önmagát. Visszagondolva úgy látja, talán mindig megérezte a gyerekekben, mi az értékes nekik, miért válik számukra fontossá a kajakozás – több mint négyezer embert, köztük több száz felnőttet ismertetett meg a sportág alapjaival.

„Nekem mindig az volt az alapállásom, hogy nem az a lényeg, ki áll a dobogón és melyik fokán, hanem hogy önmagához, tehetségéhez képest mennyit tudott fejlődni. Ezt próbálom bevinni a gyerekek lelkivilágába és szüleikébe is.”

Edzői munkája során elért jelentősebb eredmények: 

1969 és 2023 között versenyzőim folyamatosan szerepeltek a magyar kölyök, serdülő, ifjúsági, valamint a felnőtt kajak-kenu válogatottakban hazai és nemzetközi versenyeken.

1969                   Először indul versenyzője a moszkvai Ifjúsági Európa-bajnokságon

1971-75             versenyzői minden évben ifi IBV, Európai Reménységek Versenye és Eb-érmes helyezéseket értek el

1974                   első felnőtt vb-ezüstérmes kajak-kenu versenyzője: Romhányi Zoltán

1976                   montreali olimpia: Giczy Csaba, Romhányi Zoltán kajak négyes 1000 m-en döntős

1979                   felnőtt K-1-ben vb ezüstérmes versenyzője: Fábián István

1980                   első olimpiai érmes versenyzője: Zakariás Mária

1990                   első magyar női aranyérmes maraton világbajnok versenyzője: Baranyai Andrea 

2000                   Sydney: Storcz Botond kajak kettes 500 méteren és kajak négyes 1000 méteren olimpiai aranyérmet nyert (8 évig nevelőedzője volt)

2004                   Athén: Storcz Botond kajak négyes 1000 méteren megnyeri harmadik olimpiai aranyérmét

2008                   London: Beé István olimpiai 5. helyezett (nevelőedzője volt)

1974 és 2008 között felnőtt világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket nyert versenyzői: Tőzsér Ilona, Zakariás Mária, Pozsonyi Ágnes, Dragos Ágnes, Baranyai Andrea, Harkai Orsolya, Giczy Csaba, Romhányi Zoltán, Fábián István, Storcz Botond, Szíjjártó István, Beé István.

A magyar kajak-kenu sportban társadalmi munkában végzett szervezői, vezetői tevékenységei:

1963-1968           kajak-kenu versenybíráskodás nemzetközi szintig, (az edzősködés miatt abbahagyta)

1969-től               a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Edzőbizottságának meghívott tagja

1970-1975          az ifjúsági kajak-kenu válogatott női és férfi szakági edzője

1972                    írásos javaslat az MKKSZ Elnökségének a junior kajak-kenu válogatott létrehozására, a 19-23 év közötti versenyzőkből               

1974-2008          a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség alelnöke, majd napjainkig elnökségi tagja

 1974-1984         a felnőtt kajak-kenu válogatott női és férfi szakági edzője

1978-2013          az Edzőbizottság állandó, majd 2013-tól napjainkig meghívott tagja

1985-97               a serdülő válogatott megszervezése és vezetése

1995-2013          a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja

1996-2013          a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportágfejlesztési alelnöke

2001-2008          Csathó Dragos Ágnessel létrehozzák és irányítják a kölyök válogatottat

1996-2013          a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Sportágfejlesztési Bizottságának elnöke

1997                    a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakfelügyelője

1997-2001          a Magyar Kajak Kenu Szövetség sportági stratégiájának kidolgozása Schmidt Gáborral

2002-2006          a Magyar Kajak Kenu Szövetség sportági stratégiájának kidolgozása Schmidt Gáborral

2007-2012          a Magyar Kajak Kenu Szövetség sportági stratégiájának kidolgozása Schmidt Gáborral

2013-tól              napjainkig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Stratégiai Bizottságának tagja        

2011                    Csathóné Dragos Ágnessel megszervezték, a soron következő londoni olimpiát követő ötkarikás játékokra készülő válogatott keretet (akkor: „Riói”). A MKKSZ Elnöksége elfogadta javaslatukat, így ez a kezdeményezés a következő olimpiai ciklusokban is folytatódott, ma a Los Angeles keret nevet viseli

2008-2016          a Magyar Olimpiai Bizottság tagja

2013-tól               a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Felügyelő Bizottság szakmai munkájának irányítása

Versenyzői közül sportpályafutásuk befejezése után 21-en választották a kajak-kenu edzői hivatást. Közülük Csathóné Dragos Ágnes, Sóti István, Martinek Péter, Fábián István olimpiai és világbajnoki, további tizenhárman pedig országos bajnok versenyzőket neveltek.

Az elmúlt évtizedekben nyolc volt versenyzője végzett vagy jelenleg is végez felelősségteljes munkát a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, és három volt versenyzője – Dr. Molnár Dóra, Kárai Péter és Storcz Botond - tisztségviselő a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségben (ICF).

Sportági tudományos tevékenység: 

1972                  A budapesti kajak-kenu klubok története

1982                  A női kajakosok szülés utáni speciális felkészítése világbajnokságokra

1988-tól            rendszeresen tartok előadásokat a Testnevelési Egyetemen

1998-2014       előadások a kajak-kenu országos szakmai konferenciákon

2006-2010       OKJ-s kajak-kenu edző tanfolyamok szervezése, vezetése

2012                 „Minden mindennel összefügg” c. előadás

2016                 Az „Ahogy tőlünk telt” c. könyv szerkesztése és sportágtörténeti fejezeteinek megírása

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók